"A részvételi demokrácia technikái világszerte terjednek: falvak, nagyvárosok, egész országok hoznak döntéseket a lakosságot megmozgató nyilvános vitafórumokra támaszkodva. Itthon a társadalmi részvétel alig érvényesül."


Időt rabló pótcselekvés vagy a képviseleti demokrácia rendszerhibáit kiküszöbölő hatékony eszköz? A részvételi demokrácia technikái világszerte terjednek: falvak, nagyvárosok, egész országok hoznak döntéseket a lakosságot megmozgató nyilvános vitafórumokra támaszkodva. Itthon a társadalmi részvétel alig érvényesül.


A közügyekről szórványos információval rendelkező állampolgárokat a felmérések szerint egyre nehezebb meggyőzni arról, hogy a politikusok valóban az ő érdekeiket képviselik, vagy hogy a politikai részvételnek egyáltalán bármilyen jelentősége lehet. A népesség és a döntéshozók közötti szakadék fokozatosan nyeli el a politikai intézmények legitimációját. Persze az önigazgató közösségek klasszikus republikánus eszméje - ahol mindenkit minden kérdésbe bevonnak - a mai társadalmakban nyilvánvalóan életképtelen. Az viszont nem tűnik lehetetlennek, hogy az embereket jobban bevonják a róluk szóló döntésekbe, időt hagyva mindenkinek, hogy valamennyi oldal szempontjait megérthesse. Például úgy, hogy bizonyos programok kidolgozásakor a közösség legkülönfélébb érdekeit, értékeit megjelenítő polgárok nyilvános vitákon elmondják a véleményüket - akkor, amikor még nem dőlt el semmi. A közvetlen demokrácia felfogásának e reinkarnációjában a lehetőleg szociológiailag is reprezentatív testületek nem ragadják magukhoz a döntés jogát, a szakpolitikák részletkérdései sem az agorán kalapálódnak ki. A lényeg, hogy a közösség tagjai egy tanulási folyamat során árnyaltabb képet nyerjenek egy őket is érintő döntési helyzetről - cserébe visszajuttatják környezetük elvárásait, félelmeit, reményeit, illetve javaslatait. Az úgynevezett részvételi demokrácia legintenzívebb alkalmazása mellett sem akarja vagy tudná leváltani a választott képviselőket, de kihívást jelent a zárt körben hozott döntéseket favorizáló politikai elit számára. Másfelől a politika minden közvélemény-kutatásnál mélyebben megismerheti választóinak preferenciáit - s e kölcsönösség akár helyrebillentheti a közbizalmat is.


Elmélet

A társadalmi részvétel kiszélesítésének egyik legrégebbi technikája a 70-es évek elején az Egyesült Államokban, illetve Németországban az esküdtszéki bíráskodás mintájára létrehozott állampolgári tanács (ÁT, angolul citizens' jury). A rendszerint 12-16 fős testületek lehetnek egy kistelepülés vagy akár egy ország felkészített kiválasztottjai, agyalhatnak egy ravatalozó vagy egy atomhulladék-lerakó sorsáról. Nincs egységes előírás, hogyan épüljön föl, de a vita mindenképpen az előzetesen jóváhagyott keretek között, moderátor segítségével, közönség előtt zajlik. Amerikában, ha egy közösség arra ébred, hogy valamelyik nyűgét egy ÁT keretében akarja feldolgozni, a LOKA Intézet pénzzel, módszertannal, szakmai támogatással siet a helyszínre. A teher rendszerint azé, aki a probléma gazdája, a közjóról szóló viták támogatása többnyire az államra hárul. Az érdekelt felek képviselőiből (például egy önkormányzat, szakértők, helyi lakosok, természetvédők, szabályozó szerv, támogatók és ellenzők) álló tanácsadó testület meghatározza a megtárgyalandó alternatívákat, részt vesz a tagok kiválasztásában, és jóváhagyja a moderátor személyét. A kiválasztott emberek rendszerint kisebb-nagyobb csoportokba verődve, majd együtt üléseznek egy-két napig, hogy az adott dilemma különböző aspektusairól - akár a bíróságon - meghívott szakértők segítségével próbáljanak minél világosabb összképet kapni. A moderált vitafolyamatban mindenki egyenlő esélyeket kap, a záródokumentumba pedig mindenki ajánlása belekerül. Az ÁT eredménye, legitimitása nyilván attól függ, miként valósítják meg. Nagy kérdés, sikerül-e az összes érintett csoportot, értéket, érdeket feltérképezni, megjeleníteni. Feltétel, hogy sikerüljön a túl intenzív preferenciával rendelkezőket (például a gazdaságilag érdekelteket) a kispadra vagy a szakértők közé ültetni, a marginalizálódott, passzív társadalmi csoportok érdekeit pedig beemelni. 'k ugyanis, ha rajtuk múlik, inkább távol maradnak - akár a parlamenti választásokon.


Gyakorlat

Politikai kultúrája válogatja, hogy a közösség visszajelzéseit mennyire veszik komolyan. Ahol gyakorta és jelentős médiajelenlét mellett élnek a részvételi technikákkal, ott nagy politikai kockázat negligálni az eredményt, bár egy falu vezetőit nyilván könnyebb elszámoltatni, mint egy egész kabinetet. Dániában a parlament mellett a végrehajtó hatalomtól függetlenül működő intézmény gondoskodik arról, hogy bizonyos kérdések terítékre kerüljenek. A nemzeti léptékű döntések megalapozására a dánok az úgynevezett konszenzuskonferencia intézményét használják, amely lényegében dialógus a tudomány szakértői és a polgárok között egy adott technológia várható társadalmi nyereségéről és veszélyeiről (lásd erről keretes írásunkat). A GM Nation nevű programban néhány éve az ország a genetikailag módosított organizmusok igencsak kényes kérdésében próbált dűlőre jutni. A legnépszerűbb médiumokban elhelyezett felhívásokra rengetegen jelentkeztek önéletrajzzal, motivációs levéllel. Nem lehettek tanácstagok, de felszólalhattak a biotechnológiában dolgozó alkalmazottak, kutatók, pró és kontra kampányolók, az agráriumból érkezők és választott hivatalnokok. Végül egy 14 fős, mindkét oldal véleményét reprezentáló csapat állt össze. Hazavittek egy oktatócsomagot, utána két hétvégén át konzultáltak a szakértőkkel, majd egy négynapos nyilvános konferencián szakértői jelenlét mellett vitázva letettek egy jelentést az asztalra - ami lényegében arról szólt, hogy óvatosságból jobb volna kimaradni a GMO-bizniszből. "Mindez azon a feltételezésen alapul, hogy ha elég időt és információt nyújtunk, akkor egy átlagemberekből álló közösség is képes nagyon komplex kérdésekben döntést hozni" - magyarázza Király Gábor tudományszociológus. "De vajon hogyan tudom ellátni az embereket az ő szintjüknek megfelelő információkkal, és biztosítani, hogy ezeket magukévá is teszik? Legtöbbünk az adott diszciplína fogalmait sem igen érti" - teszi fel a kérdést Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója, aki inkább a szűkebb környezetünkről szóló, átláthatóbb ügyekben tartja fontos eszköznek a hasonló technikákat. "Az embereknek nem feltétlenül a tudományos igazságokat kell mélyen elsajátítaniuk, hanem a mögöttes társadalmi, politikai, erkölcsi dilemmákat. Azt az európai uniós konszenzuskonferenciát, amelynek magyarországi fordulója is volt, többek között olyan súlyos etikai dilemmák hívták létre, mint hogy szabad-e olyan gyógyszereket kifejleszteni, amelyekkel gyerekkorban befolyásoljuk az agyi képességeket. Erre nincs tudományos válasz, releváns erkölcsi ítélete pedig egy két-kezi munkásnak is lehet" - magyarázza Pataki György közgazdász, a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének oktatója.

Nagy-Britanniában például arról vitáznak, miként allokálják a szűkös erőforrásokat egy adott kórházban vagy az egész egészségügyi rendszerben. Az Egyesült Államokban már telekommunikációs stratégiai kérdésekről győzködték egymást, Dániában az úgynevezett szavazókonferencia segített a nemzeti parkok jövőjének tervezésében, Hollandiában az internetes információs szabadságjogokról, az éghajlatváltozásról, Belgiumban a fenntarthatóbb energiapolitikáról folyik a népképviseleti disputa. Inkább lokális, környezetvédelmi vonatkozású konfliktusok feloldására szokták bevetni a szcenárió workshop intézményét, ahol egy problémára különböző megoldási forgatókönyveket munkálnak ki. Németországban helyi vagy regionális "tervezősejtekben" formálódik a közösség véleménye egy útépítésről, egy lakóparkról. Több európai országban a heves lakossági tiltakozások nyomán most helyezik új alapokra a kiégett fűtőelemek elhelyezésének gyakorlatát. A "Meeting of minds" nevű mérlegelőfórumon az agykutatás jövőjéről kilenc európai ország egyenként 14 résztvevője két nemzeti szintű találkozót követően gondolkodott együtt, majd küldött jelentést az Európai Parlamentnek (ebben egy magyar válogatott is részt vett). A brazíliai Porto Alegre városának vezetése nyilvános vitákban tervezi meg, hogy a szűkös büdzséből milyen arányban költsenek bűnmegelőzésre, egészségügyre, a gyermekszegénység enyhítésére; a részvételi költségvetés praxisát azóta más brazil városok is próbálgatják.

Csakhogy. A dán GMO-vita például másfél évig tartott, és sokak szerint luxus egy-egy kérdéssel ennyit foglalkozni. Mások viszont úgy vélik, hogy egy idejekorán elkezdett lassú egyeztetés még mindig gyorsabb, mint egy perek-kel, tüntetésekkel kisiklatott beruházás vagy egy társadalmi ellenállással fékezett intézkedés-csomag.


Itthoni körkép

Itthoni politikusok szerint a Magyarországon másfél évtizede működő képviseleti rendszernek nem ilyen új impulzusokra van szüksége. "Nálunk a társadalom nem idegenedett el a politikumtól, a magas választási részvétel is ezt mutatja" - indokol Csákabonyi Balázs (MSZP) parlamenti képviselő, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának egykori alelnöke. Szerinte még mindig alakuló demokráciánkban a társadalmi részvétel paraméterein legfeljebb az önkormányzati és megyei intézményrendszer szűkítésével, illetve a választott regionális intézményrendszer jogköreinek bővítésével kell változtatni. Lánczi András inkább a politika minőségét, a politikusok kiválasztódásának folyamatát terelné új utakra. Úgy tűnik, döntéshozóink a társadalmi részvétel hagyományosnak mondható formáira sem lehetőségként, hanem gátként tekintenek. A környezetet érintő beruházások gyakorlata (lásd keretes írásunkat), a gyakori politikusi kiszólások, a stratégiai kérdésekben felszínes, hiányzó társadalmi egyeztetés mellett az utóbbi években több, a részvétel lehetőségét szűkítő törvény született. A sztrádaépítések lendületes engedélyezése céljából három éve hozott vagy az uniós támogatásokkal elkezdett nagyberuházások védelmében tavaly született jogszabály (amelyek korlátozzák a civilek jogait, elzárva őket számos jogorvoslati lehetőségtől) mellett a legutóbbi (azóta visszavont) titoktörvény-tervezet vagy a befektetők dolgát megkönnyítő hatásvizsgálati eljárásról szóló kormányrendelet is erre utal.

De vajon szót értenénk-e egyáltalán? A honi közmeghallgatásokat, lakossági fórumokat látogató szemlélő könnyen arra a következtetésre juthat, hogy honfitársaink jó része tekintélyelvű, könnyen manipulálható, vagy jól elvan a közügyek nélkül. "Egy demokratikus múlt, reflex és tapasztalat nélküli generáció próbálgat egy új rendszert, demokratává nevelődni pedig négyévenkénti választással az új generáció sem tud. Pont a hiányzó zsigeri demokrata attitűd kiala-kítása miatt van égető szükség a részvételi demokrácia technikáira - érvel Pataki György, aki szerint a részvételi igény országszerte tapintható, csak épp a vita megfelelő fórumai hiányoznak. - Megteremthető az a társas szituáció, amikor nem parttalan sírás-rívás folyik, hanem tenni akarást eredményező együttgondolkodás. Ebből nemcsak a résztvevők tanulnak, hanem a nyilvánosság is, s egy idő után a hazai közéletben is nehezebb volna olcsó demagógiával sikert aratni."

A Cromo Alapítvány tavaly négy Pest megyei településen próbálkozott az állampolgári tanáccsal. A hosszabb előkészítést kívánó projekt a sok önkéntes munkát nem számítva összesen kétmillió forintba került. "Közmeghallgatási felhívás a hátsó folyosón, a párbeszéd hiánya, ötletekkel teli, de a közhatalommal szemben szkeptikus emberek, szétzilálódott, fragmentálódott közösségek" - sorolja Őry Beáta tréner, programkoordinátor, miért gondolták, hogy a hazai viszonyok között lokális szinten mindenképp égető szükség volna formalizált, jól meghirdetett vitafórumokra. A választott testületek meggyőzése, a szerződés, egy előkészítő fórum, a toborzás és castingolás után Pócsmegyeren az illegális hulladéklerakás megakadályozásáról, Tápiószelén a temetők rendbehozataláról, Pilisszentlászlón a kulturális élet fellendítéséről, Diósdon pedig a focipálya sorsáról vitáztak az érdeklődők. A helyi médiában, plakátokon reklámozott eseményre nem volt könnyű a lakosokat megmozgatni, a bizalmatlanság pedig lényegében csak menet közben oldódott. "Mindenhol elsősorban olyanok jöttek, akiknek szívügye a település, van egy kedvenc problémájuk, amivel meg akarják mozgatni a többieket, de már több kudarcélményük volt. Amikor megértették, mit akarunk, és látták, hogy a felkínált keret alkalmas erre, hajlandóak voltak kulturáltan vitázni, és akár szempontot váltani. Az a gyönyörű, hogy a korábban vagylagosnak gondolt megoldások helyett az emberek rájönnek: ötleteiknek lehet közös metszete a falu jövőjéről. Tíz éve hajthatatlan ellenfelek szót értettek egymással!" - számolt be a történtekről Őry Beáta. Diósdon például meglehetős érzelmi töltettel indult a tanácskozás. Az önkormányzat egy hipermarketnek szánta a focipályát, a helyi vállalkozók és lakosok ezt ellenezték. A gőz kiengedése és a játékszabályok elfogadása után a polgármester, egy településfejlesztési szakember és egy környezetvédő lépett szakértőként a pódiumra. "Fokozatosan kiderült, hogy a pálya ügye mögött az igazi kérdés az, hogy miként teremtsenek forrást a város fejlesztésére. Elkezdődött az ötletelés, és sorra jöttek a felajánlások a vállalkozóktól" - meséli Kuna Gábor, az alapítvány munkatársa, aki szerint minél kisebb településről beszélünk, a módszernek annál nagyobb közösségfejlesztő hatása lehet. Pócsmegyeren az illegális hulladéklerakás miatt évek óta mérgelődő lakosok zöldrendőrség megalakítását tervezték, és arra sarkallták vezetőiket, hogy intenzívebben tárgyaljanak a hatóságokkal.

Illés György, az ezerlakosú Pilisszentlászló polgármestere szerint az ÁT legfontosabb hozadéka az volt, hogy a jelentős kulturális, szociális különbségek ellenére az őslakosok és a később betelepülők egy asztalhoz ülve szót értettek egymással, bár a szlovákságot nemigen képviselték. "Aki eljött, jó érzéssel távozott, az egyenlő feltételek miatt mindenki meghallgatta a másikat. Az emberek ráeszméltek, hogy ha fel akarják lendíteni a kulturális életet, jobban össze kell fogniuk. Konszenzus született, hogy kell egy főállású kultúros." Erre azonban a normatív támogatások visszaesése miatt csőd szélére sodródott faluban már nem jutott pénz. Pedig közben stratégiai döntés elé kerültek, amelynél újra indokolt volna a közvélekedés megismerése. "Kérdés, hogy duzzadjon-e tovább a falu, épülhessen akár lakópark is, vagy őrizzük meg magunkat ekkorának? Nagyon rossz volna, ha erről az önkormányzat egyedül próbálna dönteni."

Linder Bálint



KERETES 1:
A tejesember a nanotechnológiáról?


Merre menjen a tudomány? Hova allokáljuk a kutatás-fejlesztés erőforrásait? Vajon milyen hatással lesz a társadalomra egy adott technikai újítás? Hogyan ellenőrizzük ezt? Ezekre a kérdésekre néhány évtizede csak vélelmezetten értéksemleges szakértők adtak zárt ajtók mögött vélelmezetten ésszerű tanácsokat a közpolitika formálóinak. Az akkor uralkodó szemlélet szerint a tudomány és a technika mint önműködő, autonóm működési logikával rendelkező szféra társadalmilag feltétlenül hasznos javakat termel, csak békén kell hagyni őket. A dánok a különféle technológiák értékelési eljárásainak kimunkálása közben arra jutottak, hogy ez nem egészen így van. Mivel a tudományos-technikai fejlődés mindannyiunk életét formálja, bizonyos kereszteződésekhez érve illik összehívni mindazokat, akikre hatással van. "Laboratóriumból nem lehet megmondani, hogy viszonyuljon a társadalom egy új technológia kockázataihoz. Hogy miként határozzák meg a különféle levegőszennyezettségi határértékeket, az egy technikai-tudományos folyamat, de hogy hol húzódjon a határ, az etikai kérdés is" - példálózik Király Gábor tudományszociológus. A gén-, a nano- és az információs technikák, az agykutatás az életünket fenekestül felforgatják, és újabb átalakulásokat ígérnek, így az innovációk ellenőrzése és a várható hatások átbeszélése sokak szerint elemi társadalmi szükséglet. A részvételen alapuló technológiaértékelésben a társadalmi értékeket és véleményeket bevonják a technológiai alternatívák értékelésének folyamatába, a konstruktív technológiaértékelés pedig már nyíltan azt akarja, hogy a technológiai fejlődés irányára hassanak a társadalom kü-lönböző csoportjainak értékei és véleménye. A világ számos országában a veszélyes és nem veszélyes hulladéklerakók elhelyezésének meghatározását is gyakorta végzik így.


KERETES 2.
Önerős vidékértékelés


A hazai vidékfejlesztési programok kidolgozása közben a tanácsadó cégek gyakran nem vesztegetnek sok időt a terepmunkára. Az e-mailen bekért adatok feldolgozása és néhány személyes találkozó után sok kistérség kap a pénzéért cserébe teljesen általános, használhatatlan dolgozatot. Ezzel a gyakorlattal és a felülről-kívülről tervezés szellemével szakít a részvételen alapuló vidékértékelés, ahol a térségben élők tudását integrálják a kutatás-tervezés folyamatába. Így közös munkában, ámbár hosszabb idő alatt áll össze az anyag. A közvélemény-formáló szereplők (polgármesterek, civil szervezetek, vállalkozók, egyházi személyek, a boltos stb.), majd az általuk javasolt emberek, illetve véletlenszerűen kiválasztott háztartások ötletei, értékelése interjúk, terepszemlék, nyilvános fórumok során épül a munkába. A Szent István Egyetem Környezetgazdaságtani Tanszékén működő Környezeti Társadalomkutatók csoportja ezzel a közelítéssel jelenleg a mezőcsáti kistérségben dolgozik azon a vidékfejlesztési koncepción, amelynek sikerén a 2007-2014-es uniós költségvetési ciklusban elnyerhető pénzek múlnak. Ebben az is fontos, hogy az emberek elkezdjenek valódi közösségként működni, lehetőleg azután is, miután a program véget ért. Hasonló elveken és a településközi kooperáción alapulnak azok a komplex, közösségi tervezési programok is, amelyek a 90-es években a Szentendrei-sziget és a Dörögdi-medence községeinek életét is formálták.


KERETES 3:
Társadalmi részvétel a környezetpolitikai döntésekben


Perek, tiltakozó helyiek, önmagukat fához láncolt civilek - az embereket gyakran testközelből érintő környezetpolitikai döntésekben a civil részvétel (a többi szektorhoz képest) intenzívnek mondható. A rendszerváltás előtt erőből, technokrata közelítéssel hozott döntések ideje a társadalmi részvétel jogi hátterének megteremtésével elvileg véget ért. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés lehetősége, a közérdekű tájékoztatást előirányzó önkormányzati törvény, a környezeti hatásvizsgálatról vagy a villamos energiáról szóló kormányrendelet a döntéshozókat ma arra készteti, hogy változtassanak az érintettekkel való kommunikáció gyakorlatán. Vállalati menedzserek, önkormányzati vezetők kezdték elsajátítani, miként kell bonyolult struktúrájú társadalmi környezetben tárgyalni. A részvétel mélységének és minőségének biztosítása azonban még ma is a demokratikus lelkület létén vagy hiányán múlik. Miközben ma aligha lehet egy veszélyeshulladék-lerakót a helyiek akarata ellenére megépíteni, egy-egy gyár, út, kereskedelmi létesítmény körüli tájékoztatás ritkán történik a preferenciák felkutatásának és az alternatívák közös kidolgozásának jegyében. Sokszor inkább jelképes gesztus, PR-mutatvány egy eleve eldöntött kérdés utólagos elfogadtatása; a sötét önkormányzati folyosón lapuló felhívás, a PR-cég által gondosan előkészített közmeghallgatás, a háromnapos határidővel kiutalt jogszabály-véleményezés ugyanúgy ide sorolható, mint például a Holcim Zrt. Nyergesújfalura tervezett cementművéről szóló múlt vasárnapi népszavazáson feltett sugalmazó kérdés.

Az EU minden, lakosságot érintő beruházás kapcsán a társadalmi részvétel alapkövetelményeként fogalmazza meg, hogy mindenki hozzáférhessen az összes rendelkezésre álló információhoz. Brüsszel azt is szorgalmazza, hogy az érintettek véleményét közmeghallgatáson, közvélemény-kutatáson, telefonos forróvonalon, véleménynyilvánítási népszavazáson, weboldalon kérjék ki, és az is uniós irányelv, hogy a hatásviselő közösség az alternatíva kidolgozásában is részt vehessen. Ezeket azonban nem könnyű számon kérni. "Ma a legtöbb beruházó az alapkövetelménynek is csak változatos eredménnyel tesz eleget. A jogszabályok nem változtatták meg a paternalisztikus, elitista mentalitást, ritka az a döntéshozó, aki partnernek tekinti a lakosságot. Régi és új szemlélet, elavult és korszerű technikák élnek egymás mellett" - jellemzi a szűnni nem akaró átmenet állapotát Vári Anna, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, aki évtizedek óta kíséri figyelemmel a honi környezeti konfliktusok kezelésének gyakorlatát. A villamos energiáról szóló kormányrendelet például előírja, hogy az 50 MW-nál nagyobb erőmű telepítése, átalakítása előtt az érintetteket kielégítően tájékoztatni kell, véleményüket figyelembe kell venni. A folyamatot több minisztérium képviselőiből álló független szakértői bizottság felügyeli, s kedvezőtlen elbírálás mellett nem lehet kiadni az engedélyt. Litéren egy évtizeddel ezelőtt ennek megfelelően a Magyar Villamos Művek Rt. hosszú folyamatban, aprólékosan tájékoztatta az embereket egy tartalék gázturbinás erőmű felállításáról, figyelembe véve kéréseik egy részét is. Tiltakozás ugyan volt, de a folyamat legalább végig átláthatónak bizonyult, és a végén a többség számára elfogadható kompromisszum született. Három éve viszont a Bakonyi Erőmű Rt. Ajkán gyakorlatilag a közösségi tájékoztatás paródiáját mutatta be, sokáig homályban hagyva, hogy az új gázturbinás erőmű mellett a régi, széntüzelésű is tovább pöfög. A gazdasági tárca delegáltjai által dominált független bizottság a konzulensként szerepet vállaló Szociológiai Kutatóintézet határozott tiltakozása ellenére jóváhagyta az eljárást.

Sok függ attól, hogy az adott döntéshozókat milyen korábbi élmények érték. A Paksi Atomerőmű Rt. elég sok kudarcot élt át (mondjuk az ófalui kis és közepes aktivitású lerakó elleni nyolcvanas évekbeli tiltakozások) ahhoz, hogy megtanulja, nem lehet a helyiek háta mögött mindent eldönteni. Azóta tárgyal az önkormányzatokkal, kompenzációt ajánl és informál. A paksi hulladék ügyében létrejött helyi információs társulások azonban minden előrelépés dacára is inkább arról szólnak, hogy túl sok a legatyásodott települési önkormányzat.

Akik még nem tanultak eleget, továbbra is erőből próbálkoznak. Autópálya-építők, üzletközpontok beruházói általában önállóan, a lakossági ellenvélemények, civil tiltakozás negligálásával szeretnek beruházni, hiszen ezek a lakosság szélesebb rétegei számára népszerű létesítmények.

A Magyar Narancs "Beszéljék meg" című cikkének szerzője Linder Bálint  munkatársunk, de a szakértők közt megszólal Pataki György is, aki a témával foglalkozik a Védegyletben.

Mi az a részvételi demokrácia?
Beszéljék meg!
Magyar Narancs, 2006. május 18.-i cikke

Link:

Pataki György interjú a Cash Flow-ban
vedegylet.hu, 2005. december 08