A The Sunday Times már el is kezdte.

Amit nem sikerült a tatároknak, a törököknek és az osztrákoknak megtenni a magyarokkal, azt Kádár János alig 30 év alatt elérte, mégpedig pontosan ennek az étrendnek a segítségével, állítja kedvenc borászom, Somlósi Lajos. Húsz évvel a rendszerváltás után még mindig ezt a kádári örökséget hordozzuk a szervezetünkben.

A magyar kórházak lassan összeroskadnak az egészségtelen étrend által okozott betegségek súlya alatt.

Radikális változást? Igen, azt szeretnék. Teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret látni a magyarok asztalán, friss gyümölcsöt, friss idényjellegű zöldségeket, megfizethető biotermékeket és a nyilvános helyeken a dohányzás betiltását.

Nem kellene feltenni azt a kérdést ebben a közvélemény-kutatások földjének is nevezhető országban, hogy az új Országgyűlés tagjai közül hányan dohányoznak?

És hányan dohányoztak a régiben?

Olykor, amikor liberalizmusom éppen kihagy, a cigarettát a legundorítóbb és legveszélyesebb kábítószernek gondolom.

Vajon melyik szervezet fenyegeti ma Magyarországon leginkább az állampolgári jogokat? A Jobbik, az ÁNTSZ vagy az APEH? És kik a legveszélyesebb terroristák?

Gyalogosként és kerékpárosként úgy vélem, hogy a szép, új autópályákat és a magyar fővárost elárasztó ifjú és agresszív autóvezetők, akik azon nyomban rádudálnak és ráordítanak a másik vezetőre, ha az udvariasan lelassít és átenged valakit az úttesten. Szerény véleményem szerint ezek az emberek ijesztőbbek, mint a legtöbb fekete ruhába öltözött cserkészfiú és cserkészlány, aki a Magyar Gárda tagjának nevezi magát.

A választások első fordulója után eljött az ideje, hogy kipukkasszunk néhány olyan, mérges gázzal megtöltött lufit, amelyet az északnyugatról érkező, metsző szél sodor gyors ütemben felénk. Mindegyik lufi kliséket szállít. A nyugati sajtóban dolgozó kollégáim és liberális barátaim közül sokan előszeretettel keseregnek a Magyarországon lábra kapó neofasizmus miatt. Figyeljék csak meg, Magyarországra mostantól meghirdetik a vadászszezont azok, akik perverz örömüket lelik abban, hogy az országot amolyan fasiszta, antiszemita paradicsomnak festhetik le. A The Sunday Times már el is kezdte.

De valóban ez az igazság? A Jobbik felemelkedéséből származó legnagyobb veszély az, hogy szavaikkal és tetteikkel legitimálják az előítéletességet, a gyűlöletet és az erőszakot. Mintha az évtizedeken át tartó elhagyatottságra és reményvesztettségre csodagyógyszerként hatna, amikor néhány száz fekete inges bemasíroz egy faluba.

„A magyarok nemigen vevők a szélsőségekre” – mondta sok évvel ezelőtt Konrád György, és remélem, még mindig igaza van. Múlt vasárnap Csepelen olyan szavazókkal beszélgettem, akik korábban a szocialistákra voksoltak, de most a Jobbikot választották. Megdöbbentett, milyen sokan voltak, akik befogott orral szavaztak, és afelől sincs kétségem, hogy ilyen embereket szép számmal lehetne találni a Fidesz vagy az MSZP új szavazói között is. Minden országra igaz, hogy az emberek gyakran bölcsebbek, mint ahogy a politikusok vagy az újságírók gondolják róluk. De túl könnyen belefáradnak a dolgokba, és most nagyon fáradtak voltak.

Szélsőségeseket az élet minden területén találunk – szélsőséges liberálisokat, szélsőséges konzervatívokat, szélsőséges szocialistákat és persze szélsőséges nacionalistákat is. A szülői értekezletek gyakran másról sem szólnak, mint azokról a szélsőséges szülőkről, akik vég nélkül beszélnek saját csemetéjükről. „Indiában négyféle fundamentalista létezik – írta egyszer Mark Tully, akivel valaha együtt dolgoztam a BBC-nél –, a hindu, a muszlim, a szikh és a vallástalan.” Mindannyiunk kötelessége, hogy felvegyük a harcot a saját magunkban élő szélsőségessel.

A választások lehetőséget nyújtanak arra is, hogy megvizsgáljuk, mit értünk el az utóbbi négy évben a saját életünkben, és mit remélünk a következő négy évtől. Az önök országának, amely oly barátságosan befogadott engem, az idegent, olyan kormányt kívánok, amely erős kézzel, de igazságosan kormányoz, tiszteletben tartva az állampolgárok kezdeményezéseit is. A társadalomnak pedig olyan állampolgárokat kívánok, akik képesek megszervezni és megvédeni saját érdekeiket az állammal szemben. A városoknak több fát és kevesebb szobrot. A vidéknek olyan embereket, akik képesek közösen jó minőségű termékeket készíteni, olyan mennyiségben, amennyit a piac elfogad. Az új miniszterelnöknek sok szerencsét. A szocialistáknak esélyt, hogy valódi szociáldemokrata pártot építhessenek, amely elszánt és képes is arra, hogy kiálljon a porba taszítottakért és a leszakadókért. A vidéken élő romáknak és nem romáknak az esélyt, hogy tyúkjaik és kerti zöldségeik ne essenek tolvajok martalékául. A rendőröknek azt kívánom, legyen meg bennük az akarat és a szakértelem, hogy a törvény előtt minden állampolgárt egyenlőként kezeljenek. A magyar politikai sokféleségre nagy csapás, hogy az SZDSZ és az MDF – mint afféle kihaló fajta – eltűnt a színről. De ha nincs már liberális párt, talán mindannyiunknak könnyebb lesz liberálisnak lenni.

NICK THORPE

(A szerző a BBC közép-kelet-európai tudósítója)