Elemi érdek, hogy szövetségeseket keressünk a protonácik és az általuk terjesztett eszmék elleni harcban. A baloldali/lehet más parlamenti ellenzéknek meg kell értenie, miközben gyakorolniuk kell kontroll szerepüket, és a lehetőségek határáig meg kell akadályozniuk a kormány demokráciát sértő intézkedéseit, a Jobbikkal szemben kooperációra kell törekedniük a Fidesszel.

Bő húsz éve úgy véltem, a mi, 70-es években született generációnk a legszerencsésebb. Még átéltük a szocializmus különcségeit, elvarázsoltságát, számos „egzotikus” tapasztalatot szívtunk magunkba, ám szüleinkkel szemben bennünket nem értek hátrányok.  S remélhettük: pár év s olyan lesz a városunk kultúrája, sokszínűsége, mint Berliné (Párizsé, vagy éppen Amszterdamé). Olyanná lesz az országunk, ahol jó élni. Az elmúlt évek világossá tették: a távolságot nem kaptuk meg, mint üveggolyót.

A távolság vélhetően a következő években sem fog csökkeni. De némi csodálkozással olvasom azokat az írásokat, amelyek a két háború közötti éra és a most eljövő között húznak párhuzamot.

Az értelmes diskurzus szempontjából döntő lesz, hogy képesek leszünk-e a véleményünk szerint bornírt, maradi, illetve kifejezetten káros ötleteket (pl. a BTK alapos megszigorítása) nem összemosni a náci veszéllyel. Az ízlésünkkel, illetve a felfogásunkban a közérdekkel szembeni fenntartásainkat úgy megfogalmazni, hogy ne keverjük bele legmélyebb szorongásainkat.

Az elmúlt kampány számomra legfontosabb eseménysora a Fidesz következetes harca volt a szélsőjobboldallal szemben. Jó érzés volt hallani Kövér Lászlótól markáns, antifasiszta megnyilvánulást: a Jobbik kapcsán az őspatkány terjesztette kórról szólt.

Feledtetheti ez, hogy a mai kormányerők egykor nem kordont húztak a széljobb és maguk közé, inkább kordont bontottak, összenyitva a teret az Országgyűlés és a gyűlölettől hevült randalírozók között?  Feledtetheti az „idegenszerűzést”?  Feledtetheti ez a politika játékszereként használt csűrhét, amely a várost lángba borította?  Úgy vélem jelentős részben – igen.

Nem egyfajta megelőlegezett bizalomról van szó, hanem arról, hogy észre kell venni: a Jobbikot és az általa képviselt nézeteket a Fidesz ellenségesen kezeli.

2006 ősze nem csupán arról szólt, hogy a köztársaság rendőrsége először nem reagált, majd pedig jogsértő válaszokat adott az utcai attakokra, hanem, arról is, hogy Orbán hihetetlen nyomás alatt állt. A felhevült plebs bírta volna, ha miután szétkapták a köztévét, valóban sikerül megdönteni a demokratikus jogállamot és az exminiszterelnököt visszanyomhatják a hatalomba. A Fidesz első embere azonban következetesen ellenállt az antidemokratikus várakozásnak. Erre is emlékeztethetik magukat mindazok, akik most úgy vélik, Orbán hatalomra kerülése a demokrácia végét jelenti.

Döntő a Fidesz viszonya a szélsőjobb beszédhez és praktikusan mindegy, hogy az „egy a tábor egy a zászló” ötlet bedőléséért igyekeznek kiszorítani majd a politikai térből a rájuk is veszélyt jelentő rasszistákat, vagy belső meggyőződésből. Ámbár szerintem az antirasszista belső meggyőződés eddig is megvolt, csak olykor elvtelen módon álcázták. Kérdés, hogy a kormányzati pozíció ad e elég erőt ahhoz, hogy leállítsák a  sajtójukban időnként publikált, a két háború közötti rasszista nézetekre emlékeztető cikkeket. Remélem, igen.

Fontos azonban a nem Fidesz-hívő mainstream viszonya mindehhez, ugyanis viselkedésük és viszonyuk a Fideszhez e tekintetben éppúgy segítheti, mint ronthatja a kormányzó párt harcát a Jobbikkal szemben. Azokkal szemben, akik vallják, a „cigánybűnözés biológiai fegyver a cionizmus kezében. ”

Rossz politika lenne a Fideszt „rátolni” azokra, akiknek a hetilapja menórát photoshopol Szent Gellért kezébe, a „hiánypótló ” netoldal pedig örvendezik Daróczi Dávid halálakor, és a cigányságot felszólítja: „kövessék a példát”.

Az elmúlt években szinte normálissá vált, hogy a pesti általános- és középiskolákban a gyerekek cigányoznak, zsidóznak. Olyan előítéletekkel terhelődik a gondolkodásuk, amelyek nem csupán önmagukban ijesztőek, hanem garantáltan egyszerre kirekesztővé és provinciálissá formálja az efféle nézetekkel sújtott, egyébként minden műveltségtől mentes gyerekeket. Elég utalni a rendszerváltás után születettek neten folytatott rasszista elemektől hemzsegő diskurzusaira, a „Milyen hatmillió?” feliratú pólók népszerűségére, a cigányokat megbélyegző  „orkozás”terjedésére  .

A közpolitikai gondolkodásban e téren lehetne összefogni: megakadályozni a gyűlölet elhatalmasodását az iskolákban. A közoktatásban éppúgy, mint a nem formális oktatás keretei között, helyi civil szervezetek által kínált összejöveteleken, segíteni kell az attitűdváltást, nyitottá, kíváncsivá, a sokszínűségre fogékonnyá, toleránssá tenni a gyerekeket.  – ez lehet kormányerők és progresszív ellenzék egyik fontos közös célja.

Petri Lukács Ádám

hvg