Üres frázisok helyett közösen vállalható társadalmi célra, és az annak megvalósulását szolgáló racionális politikai feltételekre van szükség.

1.- A jelenlegi állapot

Általam az emberiség történetének eddigi legnagyobb átverésének tartott „rendszerváltás” után 20 évvel, pestiesen szólva: „ott vagyunk, ahol a part szakad”.
A részletek kifejtését a korábbi bejegyzéseimben már megtettem, ami a reakciókból ítélve nem nagyon tér el az általános vélekedéstől. Az ismétléseket ezért most mellőzném.

2.- A közös nyelv hiánya

A politika mára már önálló tudománnyá vált, aminek a többi tudományterülethez hasonlóan önálló nyelvezete, és a külső szemlélődő által követhetetlen, de a jelekből ítélve a politika szereplői számára is nehezen követhető fogalomrendszere van.
Ez utóbbi nemcsak azért jelent problémát, mert a politikai elit sem beszél „közös” nyelvet, hanem mert így a közember – akiről, illetve akiért egy köztársaságban a politikának szólnia kellene – rendszeresen (tév) eszmék áldozatává válik.

3.- A tudományterületek kölcsönhatása

A fizika eredményeinek a kémiában, a kémia eredményeinek pedig a biológiában történő adaptációja, alkalmazása, - hogy csak két irányt említsek a számtalanból - szinte kivétel nélkül új felismerésekhez, ismeretekhez, nem ritkán tudományos paradigma-váltásokhoz vezettek.

Laikusként úgy gondolom, hogy a kívánatos társadalmi változások nehezen elképzelhetők a politikatudomány megújulása nélkül, amihez viszont szükség van a kapcsolódó tudományterületek eredményeinek befogadására, adaptációjára.

A rendszerelmélet, az információ-, és döntéselmélet, a játékelmélet, vagy a káoszelmélet, (hogy csak az általam fontosnak gondolt „új” tudományterületeket említsem) eredményeinek, és törvényszerűségeinek társadalmi kölcsönhatásokra, és folyamatokra történő értelmezése, - ha párosul egy filozófiai megközelítéssel - egészen biztosan új felismerésekhez vezethet.

4.- A társadalom nem fapapucs

Az absztrakció képessége az ember kivételes adottsága. Ennek, és a közösségi létformának az eredménye a termelőeszközök fejlődése, és az emberi tudás gyarapodása.

A különböző társadalmak – hasonlóan a fapapucshoz – emberi absztrakció eredményeként jöhettek létre. Mind a két esetben az ember a valóság létező elemeiből gondolati szinten megalkot egy újat, egy addig nem létezőt.

A lényeges különbség a két változat esetében abban van, hogy amíg a fapapucs konkrét „fizikai” formát ölthet, addig egy eszmerendszer által leírt absztrakt társadalomkép, csak a hatalom birtokában erőszakkal - mások „absztrakciói”, vagy érdekei ellenére – legfeljebb csak megközelíthető cél lehet.
A zsákutcás politikai eszmék az öncélú hatalomgyakorlás kiszolgálóiként, mint dogmák, a társadalmi megújulásnak egy idő után a legfőbb korlátaivá válnak.
Ennek az időszakát éljük napjainkban is, amikor a változás legfőbb korlátja a tőkés társadalom, és annak demokratikus (hazug), vagy diktatórikus (erőszakos) politikai rendszere.

A társadalom egyéni döntéseink, és cselekedeteink révén válik elviselhetetlenné, nem ritkán embertelenné, és természetesen döntéseink, és cselekedeteink révén válhat az emberi boldogság megtalálásának közegévé is.

Megvalósíthatatlan jövőképek, „fapapucsok” értelmetlen versenye, az öncélú hatalomgyakorlók „cserélgetése” helyett, a közjót szolgáló döntéseink feltételeinek megteremtésére kellene koncentrálni.
Első lépcsőben természetesen a politikai döntések szintjén, mert a társadalmi folyamatokra ezek a döntések vannak a legnagyobb hatással.


5.- Vezethessenek a legjobbak

De tudjuk, hogy a legjobbak sem tökéletesek, ezért a hatalom eddigiektől eltérő megosztása, az új hatalmi célra tekintettel elengedhetetlen.

- Van aki a közösségi értékek iránt elkötelezett, erkölcsi, és emberi értékei nem a kinyilatkoztatásaiban nyilvánulnak meg, hanem döntéseiben és cselekedeteiben. Ugyanez az ember a különböző tudomány területeken nem feltétlenül járatos, és lehet, hogy alkalmatlan egy szakmai kollektíva irányítására.

- Van aki egy tudományterület –összefüggésekben is gondolkodni képes – elismert művelője, aki másokkal együttműködve a legalkalmasabb lehet a racionális alternatívák kidolgozására. Ugyanez az ember nem kell, hogy egy szervezetet irányításához feltétlenül értsen, és nem kell talán az „üdvhadsereg” tagjának sem lennie.

- Van aki megfelelő szakmai elismertséggel rendelkezik, és rendelkezik egy szakmai közösség irányításához szükséges ismeretekkel, és képességekkel is.

Az nehezen vitatható, hogy a hatalom a saját képére formálja azt a közösséget, amelynek irányítását lehetőségként, vagy feladatként megkapja.
Biztosítanunk, és támogatnunk kell, hogy a legjobbak hatalomba kerülhessenek, és közös boldogulásunkat szolgálva a „saját képükre” formálhassák a társadalmat.

Ha ennek feltételeit, a meglévő lehetőségek ellenére sem teremtjük meg, - mert ragaszkodunk saját "fapapucsainkhoz", - akkor megérdemeljük, hogy mint ahogy eddig mindig, a szemfényvesztők, a szervilis középszer, és legvégül a gonoszok uralkodjanak fölöttünk.

petibatya (egy demosztokrata)