A nevelés egyik formájáról, az avatási időszak úgynevezett bozótiskolájáról már beszéltünk. A bozótiskola a résztvevőknek csak bizonyos speciális ismereteket nyújt, elsősorban olyanokat, melyek a vallással függnek össze. Rendeltetése ezen túlmenően, hogy a már megismert magatartási, erkölcsi alapelveket rögzítse a fiatalokban. A nevelés egyébként a mindennapi élet eseményei, tevékenységei során megy végbe, a gyermek valósággal „belenő” az ifjú, majd a férfikor munkájába, kötelességeibe.

Itt előre kell bocsátanunk, hogy a nevelés sokkal szélesebb körű fogalom az iskolázásnál, és arra a folyamatra vonatkozik, melynek során az egyén elsajátítja mindazokat az ismereteket, magatartási formákat, erkölcsi és társadalmi normákat, melyek a társadalomban való éléshez szükségesek. Lényegében tehát arról van szó, hogy az egyik nemzedék átadja a másiknak a kultúrát, közvetíti a meglevő ismereteket.

Egyszerű körülmények között a nevelés nem specializált, mint a fejlettebb társadalmakban, ahol külön szervezet foglalkozik hivatásszerűen az egyén beillesztésével a közösségbe, hanem más cselekmények mellékterméke, és annak eredménye, hogy a gyermek a felnőttek foglalatoskodásaiban részt vesz.

A nevelés tehát egyúttal a munka megtanulásának folyamata; ez képesíti az egyént arra, hogy megtalálja a helyét a társadalmi munkamegosztásban, és maga is hozzájáruljon a közösség fennmaradásához. Így pl. egy kisfiú megfigyeli apját és rokonait, amikor azok csónakot készítenek, játszani kezd a baltával, és farigcsálni kezd, játékcsónakokat készít. A felnőttek segítségére vannak, megmutatják a fogásokat, kijavítják a munkáját, és végül az utánzás során megtanulja az eljárást. Ezt a példát a földművelésre, az állattenyésztésre is alkalmazhatjuk, és egyebek között a nevelésnek ez a formája idézi elő, hogy egyes speciális mesterségek szűkebb körön, családon, nemzetségen belül öröklődnek.

Nehéz tehát különbséget tenni játék és tanulás között; a játék ilyen közösségek esetében a nevelés, tanulás tényleges folyamata, mely ugyanazzal az eredménnyel jár, mint a mi specializált nevelési eljárásunk.

Ugyanígy ismerkedik meg a gyermek a társadalom magatartási szabályaival, vallási hiedelmekkel, mágikus praktikákkal, énekekkel, mesékkel, hagyományokkal. Növényültetéskor megfigyeli az alkalmazott mágikus eljárásokat, hallja és megjegyzi az elmondott formulákat, ott ül a felnőttek között, amikor ezek csodás történeteket mesélnek egymásnak, ha helytelen dolgot tesz, azonnal hallja a rendreutasító szavakat stb.

Mindebből következik az is, hogy az egyszerű társadalmaknál – az avatástól eltekintve – nincsenek olyan személyek sem, akiknek feladata a társadalmi munkamegosztásban a kultúra „állagának” az átadása.

A nevelődés környezeti hatások révén, többé-kevésbé spontánul megy végbe, ám ezt a spontánságot ellensúlyozza, hogy az eljárások, technikák, magatartási normák, nézetek stb. sokkal egységesebbek ezekben a társadalmakban, mint nálunk, a variálódásnak – a hagyomány nagyobb kötőereje miatt – kisebb a lehetősége.

A nem szerinti munkamegosztás társadalmi gyakorlatának megfelelően a nemek érdeklődése már kora gyermekkorban elválik. A fiúk a férfiak cselekvéseit ismerik meg, a lányok az asszonyokét. Az egyes eljárások elsajátítása tehát nemek szerint megy végbe, de vonatkozik ez a megállapítás magatartási szabályokra, erkölcsi normákra, szellemi ismeretekre is, mivel ezekben a társadalmakban – a két nem erősebb elkülönülése miatt – elkülönültebb az ismeretanyag, és eltérőbb az erkölcsi stb. normarendszer is, mint a fejlettebb társadalmakban. Mindebből az is látszik, hogy ezeknél a társadalmaknál a nevelés aktív folyamat, a gyermek aktívabb folyamat során ismerkedik meg a világgal, és kevésbé befogadó, passzív jellegű, mint amilyen az európai iskolarendszernél.

A nevelődés folyamatát és a nemek közötti különbséget ebben a vonatkozásban jól példázzák az afrikai tallensik. Nézzük meg külön a fiúk és külön a lányok esetében, hogyan jelentkezik bizonyos életkor elérése után a korábbi játék a felelős foglalkozás, a munka formájában. (R. Piddington: An Introduction to Social Anthropology. Edinburgh–London 1950. 184–186. 1.)

A nevelés tartalmát illetően azt kell mondanunk, hogy az a földrajzi környezethez és a társadalomhoz való illeszkedést segíti elő. Az előbbi a létfenntartási javak megszerzésére, az utóbbi pedig a magatartási szabályokra, erkölcsi értékekre, hagyományokra stb. vonatkozik. Ezek teljes ismeretében vállalkozhat csak egy-egy nemzedék arra a feladatra, hogy teljes jogú felnőtt tagként a társadalmi létfenntartás minden tevékenységét elvégezze, biztosítsa saját életében a közösség fennmaradását, majd ismereteit, tapasztalatait, nézeteit továbbadva gondoskodjék a következő generáció beilleszkedéséről, és mindezen keresztül a társadalmi életfolyamat megszakítás nélküli, előrevivő mozgásáról és fejlődéséről.

Befejezés

Munkánk során vázlatos áttekintést nyújtottunk arról, milyen viszonyokat alakítanak ki az emberek egymás között a létfenntartás során. Figyelmünket elsősorban a gépesítés előtti korszak közösségeire fordítva, rámutattunk a munkamegosztás mértéke és az egész társadalom fejlettségi szintje között fennálló összefüggésekre; láttuk, mennyire kapcsolódik a munkaszervezeti forma az egyes tevékenységek technikai feltételeihez és az általános társadalmi szervezettséghez. A termelésnek az említett szervezeti formákban is kifejezésre jutó szintje határozza meg, milyen csereformák alakulnak ki közösségen belül és közösségek között, mutatja meg, hogy a társadalom minden szempontból önellátó közösségek laza halmaza, vagy a legkülönbözőbb gazdasági tevékenységeket szilárd egységbe összefogó szervezet-e.

Ezek az eltérések mutatkoznak meg a társadalmi elosztás rendjében, a tulajdonviszonyokban: a fejlődés a mindennapi létért szívós és kemény harcot folytató primitív csoportok közösségi elosztásától, csoporttulajdonától – ez, mint láttuk, az alapvető termelési eszközökre, tehát az élelmet nyújtó föld- és vízterületre és a csoport által együttesen használt eszközökre vonatkozik – a termékfölösleg egyéni kisajátításához, a magántulajdonhoz vezet.

A gazdasági-termelési viszonyoknak ezen a fundamentumán emelkedik az egyéb társadalmi kapcsolatok komplex rendszere, melyen belül a társadalmi életfolyamat végbemegy. Ezeket a felépítmény jellegű társadalmi viszonyokat a szexuális és vérségi kapcsolatok legszűkebb köréből kiindulva a rokonsági csoportokon keresztül a már területen alapuló politikai szervezetekig követtük nyomon. Láttuk, hogy a társadalom egyes szervezeti formái konkrét társadalmi szükségletek kielégítésére jöttek létre, és így kapcsolatban állnak az egész társadalmi szerkezetet meghatározó termelési rendszerrel. A gazdaságilag és politikailag önálló hordától, amely minden életszükségletét saját szűk körében elégíti ki, így jutunk el az olyan komplex szervezetekig, melyeken belül a társadalmi létfenntartás milliók specializált tevékenységének szinte óraműszerű egybekapcsolódását tételezi fel.

A társadalom gazdasági rendje, szerkezete alapvetően meghatározza a társadalmi életet, elsősorban ennek tartalmát, jellegét. Ez a tartalom azonban az egyes konkrét társadalmak történelmi múltjának megfelelően etnikailag és kulturálisan differenciált formában jut kifejezésre, és így a társadalmi életben, az egyes intézményekhez kapcsolódó szokásokban, szertartásokban, a szükségletek konkrét kielégítési módjában számos változatot figyelhetünk meg. E változatok kialakulásában egyre nagyobb szerepe van az ugyancsak társadalmilag és történelmileg meghatározott emberi tudatnak, amint ezt pl. az egyes temetési formák és az ezekkel kapcsolatos vallásos elképzelések, hiedelmek is mutatják. Ez azonban már a társadalmi tudathoz vezet el bennünket, amellyel egy következő munkában kívánunk foglalkozni.

forrás