Saját földek és munkagépek, vágóhíd, konda, ménes, ingyenszántás, kedvezményes tűzifa- és disznóvásárlási lehetőség, közbiztonság – csak néhány elem azok közül, amelyre bármely magyar falu lakossága csettintene, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsályon azonban a felsoroltakat mind élvezhetik a helyiek. A legnagyobb eredménynek mégis azt tartják az önkormányzatban, hogy kilencven embernek tudnak munkát adni.

Szeljük a kilométereket át a januári ködön, a befagyott Krasznán és Szamoson, hosszú, kanyargós falvakon keresztül út menti fákon ülő, zsákmányt figyelő ragadozó madarak társaságában. Pontosan 340 kilométert utazunk, míg az ország legkeletibb csücskébe, Rozsályra érünk. A nagyközség polgármestere, Sztolyka Zoltán szívélyesen fogad bennünket hivatala bejáratában, majd irodájába vezetve egy falon függő térképre mutat. – Itt, Zajtától Szatmárnémetiig valaha vasút zakatolt, ma már se sín, se út nincs, ami a Partiumba vezetne, most azért lobbizunk a környékbeli településekkel, hogy legalább valamelyik épüljön meg újra, sokat lendítene a térségen, rajtunk – ismerteti a településvezető a szatmári valóságot.

– Mi nem adtunk el semmit, ellentétben az állammal, amely 1989 óta megszabadult mindenétől, amije csak volt – avat be a rozsályi titkok egyikébe Sztolyka Zoltán. Az önkormányzat nyolcvanöt hektár földdel bír, az elmúlt két évben ezt még két hektárral sikerült növelnie a községnek. Földjeiken, amit csak tudnak, megtermelnek a falunak, kilencven embernek munkát is adnak.

A következő titok a szervezésben rejlik. Szükség is van rá, mert a település tizenkét község gyermekjóléti és családsegítő szolgálatát látja el, ugyanennyi falu szociális alapjának központja is, emellett három község háziorvosi szolgálata, körjegyzősége és általános iskolája, valamint kettő védőnői szolgálata is Rozsályhoz tartozik. De található a nagyközségben patika, kábeltelevízió- és csatornahálózat is. A nyolcszáz lelket számláló Rozsály egy 2500 fős településnek megfelelő intézményrendszerrel büszkélkedhet, ugyanakkor állami támogatást csak a ténylegesen ott lakók után kap a falu.

Az ország legkisebb nagyközségének ettől az esztendőtől kezdődően majdnem ötszázmillió forint az éves költségvetése, amelyből a folyamatosan csökkenő állami normatíva 279 milliót tesz ki, a fennmaradó hányadot kistérségi, társközségi, OEP- és saját források fedezik. És ez utóbbi az, ami miatt a szatmári település nemcsak hazánk sok más településétől tér el, hanem magától az országtól is.

– Az önkormányzati közcélú foglalkoztatás keretén belül a közmunkás terméket, hasznot nem állíthat elő, pedig ezzel az állam saját magától veszi el a pénzt, hiszen az önkormányzat is állami szerv – fejezi ki értetlenségét a nagyközség vezetője. Ezért néhány évvel ezelőtt megalapították a Rozsály Község Jóléti Szolgálat Alapítványt, és ez a civil szervezet kezeli az önkormányzat földjeit. – A legtöbb helyen a civil szervezetek és az önkormányzat riválist lát egymásban, mi azonban egymással összehangoltan, közösen dolgozunk a községért – magyarázza Sztolyka Zoltán. Az alapítvány bérleti díjat fizet az önkormányzatnak a földhasználatért cserébe, az önkormányzat viszont az alapítványtól vásárolja meg a földeken termő kukoricán meghízó sertéseket. Ez az eredményes és hatékony működés alapja. Lássuk, miként hasznosítja a rozsályi  „csiki-csukit” a település.

Azokon segítenek, akik dolgozni akarnak

A község első emberének polcain számos pályázat dokumentációja utal arra: Rozsályon komoly munka folyik. A szociális minisztérium földprogram pályázatain nyerve a falunak lehetősége nyílik arra, hogy harminc hátrányos helyzetű családnak fölszántsák a földjét, palántával, vetőmaggal lássák el őket. A program eredményeként több cigány család is uborkát vagy burgonyát termeszt. Ingyen szántják, tárcsázzák, boronálják földjüket, de aki két év alatt sem használja a termőterületet rendeltetésszerűen, vagy hagyja elgazosodni, azt megbünteti a jegyző. – Szeretve kell fegyelmezni, ahogy az iskolában – állítja a település „tanítója”, Sztolyka Zoltán. A nyolcvanöt hektárnyi községi földből kettőnek a kukoricaterméséből a baromfit vagy sertést tartók egy meghatározott mennyiséget kapnak támogatásként az önkormányzattól.

Emellett a piaci árnál sokkal kedvezményesebben a kevésbé tehetőseknek is beszántják termőterületeiket – természetesen az öt, önkormányzati tulajdonban álló traktorral, amelyekkel bérszántást is vállalnak a környező falvaknak. A traktorosok mind az önkormányzat alkalmazásában állnak.

Csípős hidegben indulunk körbe a faluban, először Rozsály büszkeségébe, a gazdasági udvarra látogatunk el, amelyet a volt téesztelep helyén alakítottak ki. – A jövő, a jelen, a múlt stabilitása a mezőgazdaságon nyugszik, mert az itteni emberek ehhez értenek – mondja a kapu melletti kis irodában Bíró Gedeonné, az alapítvány vezetője szinte a bemutatkozást követve. A jövőben minél inkább szeretne a község a helyiek által megtermelt zöldségre, gyümölcsre támaszkodni a közétkeztetésben, ezért az alapítvány „közösen tolja a szekeret” az önkormányzattal, teszi hozzá, mert az a céljuk, hogy a helyieken segítsenek, azokon, akik tenni, dolgozni akarnak. – Ez a falu élni akar! – nyomatékosít Bíróné.

Az önkormányzat gépeinek egy javítóhely is dukál, ahol az alkalmazottak nemcsak a traktorokat szerelik, de mindent, ami elromlik a faluban, így nem kell vállalkozót hívni – íme, egy újabb példa arra, hogyan lehet helyben tartani minden fillért. – A vízvezetékektől az elektromosságig, az ereszcsatornáktól az iskolai javításokig minden munkát elvégzünk – mondja a hatalmas termetűre nőtt ezermester, Máté. Hozzáteszi – miközben fél szemmel a polgármesterre sandít –, hogy egy nagyobb teljesítményű vagy modernebb esztergagépnek azért kimondottan örülne.

Kedvezményes sertéshús

Talpunk alatt ropog a megfagyott hó, miközben a polgármester mutatja a távolban a Kemence-házat, ahol jó időben a helyiek kapcsolódhatnak ki szalonnasütéssel, bográcsozással. Közben a pónilovak istállójához érünk; a máskor a község munkáját segítő vagy az iskolásokat lovagolni „tanító” nyolc hátas éppen falatozik.

A hatalmas udvar végébe érve friss vérnyomok virítanak a hóban: a település vágóhídján ma két sertést dolgoztak fel a hetvenből. – A húst és a hentestermékeket a közétkeztetésben hasznosítjuk, négyszáz főre kell főznünk, természetesen csak miután az állatorvos már megvizsgálta a húst – mondja a falu első embere. Az önkormányzattól a helyiek disznót is vehetnek, és annak csak a felét kell kifizetni előre, ám addig nem vehet újat valaki, amíg az előző számlát ki nem egyenlítette. Sokan már májustól elkezdik törleszteni a disznó árát, hogy szeptemberben elvihessék.

Rozsály három hektár gyümölcsössel is rendelkezik, a testület reményei szerint három év múlva már helyben termett almát adhatnak az iskolásoknak. „Földet el nem adunk, csak így tudunk munkát biztosítani” – cseng fülemben a polgármester szava. Az említett alapítvány kezeli a rozsályi tévét is, ahol a reklámbevétel arra elegendő, hogy két informatikust eltartson, ezzel ugyancsak a község lélekszámmegtartó képessége erősödik.

Kiveszőben a fatolvajlás

A gazdasági udvarból az egykori Izsák uradalom gazdasági épületeihez hajtunk. A magtárban a helyi gazdák száz forintot fizetnek havonta a takarmány mázsájának tárolásáért, de a magvakat a falu darálja meg nekik. Mindenkinek külön fakkja van, és csak a gazdával mehet föl takarmányáért. Öt község a szomszédos Gacsály kútjából nyeri vizét, a működtetés húsz százaléka Rozsályra esik, de így függetlenek az országos hálózattól.

A község fát is vásárol az erdészettől – tavaly 820 mázsát –, amit megvehet a helyi kisebbség. Fizetni többféleképpen is tudnak: egyrészt az önkormányzatnak lehetősége van a lakástámogatási segélyt természetben juttatni, de a rászorulók a szociális segélyből is törleszthetik a fa árát. A helyi „törvény” azonban az, hogy nem kap újra tűzifát, aki az előző szállítást nem fizette ki. Akad olyan nyugdíjas, aki már nyáron elkezd spórolni a téli tűzifára, más pedig cserébe, hogy az önkormányzat kivágta fáit, a kitermelt mennyiség felét közcélra ajánlotta föl. Mivel a fát házhoz szállítja a falu, a tizedére csökkent a falopások aránya a környéken. És Magyarországon ez ma igen nagy szó.

A tisztességes, nyugodt élethez közbiztonság kell. Rozsály sikeresen lobbizott azért, hogy állandó rendőrsége lehessen a nagyközségnek, s a folyamatos, ötvenfős rendőri jelenlét megteszi jótékony hatását. – A lopást büntetjük: az elkövető vagy kifizeti az okozott kárt, vagy leüli, köztes lehetőség nincs. Illetve egy mégis. Az ilyen eseteket követően ugyanis a családsegítő felülvizsgálja a helyzetet, és meghozza a megfelelő döntést – magyarázza a polgármester. A sok jó ötlet ellenére azonban lehet, hogy mire az év delelőjéhez érünk, a mintafalu csődbe megy, mert a Rozsályhoz tartozó tizenkét település minden anyagi terhe is a nagyközség nyakába szakad. – Korábban ha spóroltunk is keveset, akkor sem lett kisebb a teher a nyakunkban, mert 2006 óta harmincmillió forinttal csökkent az állami normatíva, miközben ugyanannyian lakják a falut, az idén ez csak rosszabb lehet – teszi hozzá Sztolyka Zoltán.

Már a visszaúton gurulunk lassan a jeges úton, kattog agyunkban a rengeteg előremutató, a „mi” tudatot erősítő ötlet, fortély, és a komor jövőkép lehetősége, amikor a polgármester keres bennünket telefonon. Mint mondja, az iskolai alapítványnak saját üdülője is van Sonkádon, ahol kisiskolásaik nyaralhatnak. Megállapíthatjuk, a községvezető csak előre tekint, a gondok ellenére is.

Velkei Tamás