Fáy András (1786-1864), író, politikus és nemzetgazda arcképe (Barabás Miklós festménye nyomán)

Élete

Előkelő református nemesi családból származott, apja Fáy László ötezer holdas földbirtokos, anyja Szemere Krisztina. A családi emlékezet a tatárjárásig nyúlik vissza, amikor egyik őse a Muhi csatában felajánlotta lovát a menekülő királynak, aki ezért nemességet és Fái községet adományozta a családnak.

Közéleti munkássága

Széchenyi színrelépését, különösen a Hitel megjelenését követően Fáy lelkesedéssel csatlakozott a „legnagyobb magyarhoz”, aki – felismerve benne a rokongondolkodású nemzetgazdát, akinek liberális eszméi rá is hatottak – szövetségesének fogadta. Előbb Pest vármegye gyűlésein, majd 1835-ben követté választva, az ellenzék egyik tekintélyes tagjaként az országgyűlésben szolgálta mesterkéletlen, magyaros józan beszédeivel a gazdasági és társadalmi reformok ügyét. A társadalom körében buzdítással és példaadással toborzott híveket eszméinek.

1836-ban Pest vármegye is táblabírájául választotta. Tevékenyen vett részt a kor minden kulturális és gazdasági mozgalmában. Széchenyi kedvéért belépett a Nemzeti Kaszinóba, melynek majdnem folytonosan a könyvtárosa volt, két ízben pedig igazgatója is (1835 és 1840). Az akadémia már az első nagygyűlésen, 1831-ben tiszteletbeli tagjává választotta. 1845-ben az igazgatótanács tagjaként, 1847-ben pedig helyettes elnökként tevékenykedett.

A Kisfaludy Társaság szintén már megalakulásakor, 1837. február 6-án igazgatójának választotta. 1834-35-ben Döbrentei Gáborral együtt a budai színtársulat igazgatója, majd az akadémia játékszíni bizottságának tagja, amely feladatai között szerepeltette a drámairodalom fejlesztését. Fáy egész életében sokat fáradozott a nemzeti színészetért.

Részt vett a Védegylet alapításában, a Nemzeti Kör munkájában, sürgette a nevelőnőképző intézet felállítását, mert nemzeti szempontból károsnak tartotta a nevelőnők külföldről való importját. Munkásságának nevezetes köre volt a Pesten felállítandó protestáns főiskola és a két protestáns felekezet egyesítése érdekében kifejtett tevékenysége.

Pesti Első Hazai Takarékpénztár

Legnevezetesebb alkotása azonban a Pesti Első Hazai Takarékpénztár (a mai OTP Bank Rt. egyfajta jogelődje), melynek eszméjét nemcsak a kishitűek, de még maga Széchenyi is kétkedéssel fogadta. Fáy azonban – miután Pest vármegye 1839. március 19-i gyűlésén megtette a fölállításra vonatkozó indítványt – minden energiájával és rábeszélő képességével hozzálátott terve megvalósításához. Sikerült is összeteremteni az alaptőkét s az intézet 1840. január 11-én megkezdte működését. Fáyt az alakuláskor segédigazgatóvá választották, mely tisztséget 1848-ig megtartotta. 1847-ben indítványozta – és ez ügyben komoly előkészületeket is tett –, hogy a takarékpénztárt bővítsék ki egy életbiztosítási osztállyal is, de az idő erre nem volt alkalmas. Mindazonáltal az intézet pár év alatt nem remélt módon fölvirágzott (hét év alatt 32 fiókkal bővült), kiállotta a szabadságharc viharait, s ma is egyike legnagyobb, legszilárdabb pénzintézeteinknek.

Visszavonulás a közélettől

Fáy a fontolva haladás híve volt, elhatárolta magát minden radikális eszmétől. A szabadságharc idején visszavonult gombai birtokára: Széchenyihez hasonlóan egyszerre idegenkedett a forradalomtól és a forradalom ellenségeitől. 1849 után életét főleg az irodalomnak és családjának szentelte. Ekkor adta ki munkái újabb sorozatát. Pestre visszatérve az írótársadalom nagy szeretettel ünnepelte meg 50 éves írói jubileumát, az akadémia üléséből pedig üdvözlő küldöttség tisztelte meg. Számos egyesület és intézet elnöke, választmányi tagja és jótevője volt. Minden közügyi kérdés érdekelte, mindegyikhez hozzászólt és elősegítette. Szemere Pál tréfásan, de találóan a „nemzet mindenesének” nevezte; valóban egyike volt nemzetünk legdolgosabb és leghasznosabb fiainak, aki egész életét a haza javának szentelte, önzetlenül, jutalmat nem várva, sőt inkább a magáéból áldozva. Sokrétű tevékenysége során mindig higgadt, józan és praktikus maradt, egészséges észjárással, nyugodtan és jó kedvvel intézte dolgait, mert sem fáradság, sem pillanatnyi sikertelenség nem zavarta meg vidámságát, jólelkét, humorát. Méltán szolgált rá a «vidám bölcs» elnevezésre.

Fáyt a kiegyezést előkészítő Deák Ferenc is tisztelte, de politikájához a sokféle betegséggel küszködő írót és közembert már nem tudta igénybe venni. Hetvennyolcadik születésnapját még szeretetteljesen megünnepelték, azonban nem sokkal később bekövetkezett halála gyászba borította az egész országot. Arany János hódolatteljes nekrológban búcsúztatta.

Művei egy része, bár még így is látszik sokrétűsége:

 Terve a pestmegyei köznép számára felállitandó takarékpénztárnak, Buda, 1839. (Ism. Honművész 35. sz. és Figyelmező 24. sz.).

A Pestmegye pártfogása alatt álló hazai első takarékpénztár szabályai. Pest, 1840. (Névtelenül Pest, 1843. és 1846. Németül. Pest, 1840. és 1843.

Kelet népe nyugaton. Buda, 1841. 2. bőv. kiadás. Buda, 1842.)

Nőnevelés és nőnevelő-intézetek hazánkban. Különös tekintettel nemesek, főbb polgárok és tisztes karuak lyánkáira. Pest, 1841.

Óramutató. Jóakaratú hitfeleinek mutogatja. Pest, 1842. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap.)

Fáy András szépirodalmi összes munkái. Pest, 1843-44. Nyolcz kötet, arczk. (I. II. Mesék és allegoriák, III-V. A Bélteky ház, VI. A régi pénzek vagy erdélyiek Magyarországban, A közös ház, A hasznosi kincsásás, VII. A különös végrendelet, Az elkésések, Sio, A jó sziv is bajjal jár, Mire szántam a fiamat? VIII. Érzelgés és világ folyása, A velenczeiek, Ész és szivkalandok.)

A jelenkorban megjelent összeállítások a hon legközelebbi teendői körül. Pest, 1846. (Ezen czikkei által, melyek 1845-ben jelentek meg, F. a mérsékeltebb politikai párthoz, a gróf Széchenyi iskolájához csatlakozott.)

Az életbiztositó intézet terve. Pest, 1848. (Kőnyomat. Kézirata a m. n. múzeumban.)

 Az elszegényedések. Pest, 1862.

Érzelgés és világ folyása. Beszély levelekben. Pest, 1882. (Olcsó Könyvtár 150.)

 Fáy András Összes beszélyei. Pest, 1883. Három kötet. (Ism. Egyetértés 110. sz.)

A külföldiek, vigj. 2 felv. Pest, 1884. (Olcsó K. 174.)

Kéziratai a m. n. múzeumban: Üzleti iratai az egyetemi nyomdával, Geibellel és Hartlebennel, összesen 32 darab; levelek, számlák, mutatványok sat.

Emlékirataiból, melyek a család birtokában vannak, több mutatványt közöltek a lapok; dr. Badics Ferencz ezeket mind összegyűjtötte s a családnál levő kéziratokból kibővitve, felhasználta Fáyról irt pályamunkájában; egy czigány nyelvi szógyűjteményt és ennek alapján készült kis nyelvtant s több eredeti zeneszerzeményt is hagyott hátra; zeneművei közül a Ne sirj lányka czímű jelent meg nyomtatásban.

Levelei: báró Wesselényi Miklóshoz 1807-ből kilencz (az országgyűlési tárgyalásokat és a magyar szinészetet illetők a Történeti Lapok II. 1875.), 1843. és 1846-47-ből (Történeti Lapok, I. 1874. négy); két levele 1817-ből Onody Tercsihez (Figyelő III.), Burián Pálhoz 1832-1833. (Figyelő I. 1876. három), Bertha Sándor-hoz 1860-63-ból három levele (Vasárn. Ujság 1886. 24. sz.); kéziratban vannak a m. tud. akadémia levéltárában gróf Széchenyi Istvánhoz 1834-47. Toldy Ferenczhez 1834-1863. jún. 25-ig és gróf Dessewffy Józsefhez 1847., de több van a Szemere Tárban.

Sűrű-sűrű, de korhű és természetes hangnemű életrajza:

Fáy András földbirtokos, a m. tud. akadémia tiszt. s igazgató-tanácsának és a Kisfaludy-társaságnak tagja; a hazai első takarékpénztár örökös tiszt. aligazgatója, F. László földbirtokos és Szemere Krisztina fia, szül. 1786. máj. 30. Kohányban Zemplénmegyében; első nevelését Gálszécsen nagyanyjánál a Szemerék őslakában vette; szülei 1791-ben Gombára költöztek, mikor nagyapja meghalt s apja örökölte a pestmegyei birtokot.

A szülői ház s a nagyanyai kastély bevitték a magyar nemesi világba s már itt megtanulta ismerni a magyar nemesség életét. 1793 őszén Sárospatakon kezdte iskoláit; Sinka Pál, később Kovács István voltak nevelői. 1798-1802-ben a pozsonyi ág. ev. lyceumba poétának iratkozott be a humaniórák harmadik osztályába, másrészt hogy a német nyelvet elsajátíthassa. 1803-ban ujra visszatért Patakra, hol Rozgonyitól hallgatta a bölcseletet és Kövytől a második évben a jogot. Társai közül minden tekintetben kivált, mind az iskolában, mind kivül.

1804-ben Pestre került patvariára, hol már akkor atyja is lakott, előbb Szluha Ferencz pestmegyei főügyészhez, utóbb Ludányi Bay Ferencz mellé. Verbőczy mellett a német és franczia irókat is olvasgatta s különösen szerette Höltyt és Jean Pault, kik reá nagy befolyást gyakoroltak, de ezeken kivül kedvelte Cicerot és Tacitust és jegyzeteket készített olvasmányaiból; szeretett a szinházba járni, és a megye gyűléseit szorgalmasabban látogatta, mint a törvényszék tárgyalásait. Mindamellett ügyvédi képesítését cum praeclaro nyerte, de sohasem ügyvédkedett. Inkább forgolódott az irók között, kik közé Szemere Pál vezette be. Élénk figyelemmel volt minden iránt, a mi a nemzeti nyelv és szellem művelődésének akkor még nagyon is szűk körébe vágott; de kiválólag az irodalom és szinház ügye érdekelte.

Atyja kedvéért lépett megyei szolgálatba, midőn 1810. nov. 13. a pesti járás szolgabirája, 1812. okt. 21-től pedig a váczi járás szolgabirája volt. Ez időből való több szeszélyes költeménye (mint a Pándi csoda, Nyulak instantiája sat., melyek kéziratban meglehetős elterjedést nyertek). 1818-ban a szolgálattól megvált, de Pestmegye közgyűlése táblabirájának választotta meg. Ezentúl Pesten és gombai jószágán élt s mikor Pest városától 1820-ban polgári jogot nyert, állandóan Pestre költözött és 1823-ban saját házában nyugodt tűzhelyet alapított. Itt gyűltek össze az akkori irodalom jelesei: Szemerén kivül Vitkovits, Vörösmarty, Kisfaludy Károly, Mokry Benjamin és mások; itt jött szóba az Aurora megindítása s a Nemzeti körnek alakítása. 1831-ben vette nőül Sziráky Zsuzsit Veresegyházán (Pestm.).

Mióta a nyilvános szolgálattól visszavonult, jobbadán csak az irodalomnak élt. Mint megyéje táblabirája eljárt az úri székek gyűléseire; részt vett a megyei életben s midőn ez az 1825. országgyűlésre követválasztásra készültek, az utasításokat tárgyaló F. javaslatot terjesztett be, mely dolgozat több későbbi alkotásának első eszméit foglalja magában.

Széchenyivel ekkor került közeli viszonyba, kinek később a megyei életben jobb kezévé lett; viszont F. is kezére járt s kedveért beiratkozott a Casinóba, melynek 1831-től 1852-ig rendes tagja, két izben (1835. és 1840.) igazgatója és csaknem folytonosan könyvtárnoka volt.

Tevékeny részt vett az akadémiai ügyekben; már az első nagygyűlésen (1831. decz. 15.) tiszteleti tagnak, 1845. jún. 9. pedig az igazgatótanácsba választatott és 1847-ben mint helyettes elnök vett részt annak ülésein. Mikor az 1832. országgyűlés a Jankovich-gyűjteményt megvásárolta s az átvételhez egyik országos biztosúl Fáyt küldte ki, három hónapig tartó munkát vett magára.

Működésének súlypontja azonban a megyére esik. Az 1832-1836. országgyűlés okozta nagy mozgalom megindult a megyékben és a társadalomban; Széchenyi a Jelenkort alapítja. F. is a mint az uj irodalomnak hive, hive lett a politikai mozgalomnak is. Sokszor hallották a megyegyűléseken tömör, magyaros beszédeit, melyeket nem annyira a szónoki előadás, mint inkább és különösen erős logika és őszinte hang jellemeztek. Bár nem szerette a politikát, mégis művelte gyakorlatban és irodalmilag.

A megye egymásután küldte ki a nemzeti egyesület javaslatát tárgyaló bizottságba (1827.), az országos operatumokat tárgyaló, a megyei szükségletekről gondoskodó (1828.), a nemzeti nyelv s a vele összeköttetésben levő nemzeti szinház ügyében állandó küldöttségek tagjának (1831.). 1834-1835-ben munkás igazgatója volt (Döbrenteyvel együtt) a megye pártolása alatt állott budai szintársulatnak. Az akadémia játékszini küldöttségének, mely feladatai közé sorozta a drámai irodalom fejlesztését, szintén tagja volt. A nemzeti szinészetnek egész életében lelkes apostola maradt, s hanyatló éveiben is fáradott a szinházért, melynek annyi fontos szolgálatot tett.

Pestmegye 1835. szeptember 9. országgyűlési követévé választotta s kilencz hónapig egyike volt az ellenzék legkitünőbb tagjainak; szept. 28. beszélt először a kerületi gyűlésen az elhagyott telkek adóztatása tárgyalásakor, az országos ülésben okt. 12. ismét a békési sérelem ügyében; beszélt még a magyar nyelv ügyében, az urbéri vitákban, a békési sérelem ügyében, a papi tized ellen, a katonai beszállásolás tárgyában sat. Szatmármegye érdemei elismeréseül 1836-ban táblabirájának választotta meg. Pestmegyének 1836. jún. 13. tartott gyűlésében, miután a követi jelentést felolvasta, szóval is beszámolt működéséről és Lovassy elfogatását is szóba hozta. 1839. márcz. 19. Pestm. közgyűlésén határozott indítványnyal lépett föl a hazai első takarékpénztár megalapítása érdekében. Hatvan pengő frt volt egy eredeti részvény ára; házról-házra kellett járni és sok rábeszélésbe került, mig a kellő tőkét összegyűjthették. Ez a nagy fontosságú intézet 1840. jan. 11. megkezdhette működését; első igazgatója Simontsits János pestmegyei másodalispán lett, s Fáy segédigazgatóvá választatott, ki e tisztet 1848-ig hiven töltötte be.

A Kisfaludy-társaság első alakuló gyűlésén (1837. febr. 6.) három évre igazgatóvá választatott. A protestáns egyházi s nevelési reformok ügyében, míg Török és Székács a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap megalapításában, ő a Pesti Hirlapban és Óramutató-jában és Javaslatában hathatósan közreműködött, különösen a Pesten felállítandó protestáns főiskola és a két testvér felekezet egyesülésének eszméje érdekében dolgozott.

A hazai ipar fejlesztésére alakult Védegyletben és a Mátyás királynak emelendő szobor-bizottság működésében is részt vett.

Még 1847-ben indítványozta az első hazai takarékpénztárban, hogy ez egy életbiztosító-társaság alapítását vegye czélba; azonban az idő mostoha volt e tervéhez és egy másik tervet, a nőnevelőnőket képző intézet fölállítását, melyet az 1847. országgyűlésre szánt, vette munkába.

Az 1848-49. szabadságharcz idejét, a közélettől visszavonulva, a mozgalmakban részt nem véve, gombai birtokán töltötte. Élete utolsó tizennégy évét is az irodalomnak és családjának szentelte; ez idő alatt jelent meg tőle hét kötetet tevő három regénye.

1857-ben ünnepelte irói munkásságának ötven éves jubileumát; ez alkalommal az akadémia nov. 30. üléséből üdvözlő küldöttséggel tisztelte meg a nagyérdemű aggastyánt, a ki megint maga körül látta az egész főváros irodalmi s közéleti kitünőségeit, mint az András-estéken annyiszor.

Tagja volt a pesti állóhidi választmánynak; igazgató-választmányi tagja, részint elnöke az ipar, kisdedóvó, művészi sat. egyleteknek. A sárospataki főiskolánál 400 váltó frt alapítványt tett magyar könyvek vételére. Meghalt 1864. júl. 26. Pesten. A Kisfaludy-társaságban 1865. febr. 6. Tóth Lőrincz, a m. tud. akadémiában 1873. máj. 25. Zichy Antal tartott fölötte emlékbeszédet.