Ha egy konkrét társadalmat megfigyelünk, azonnal szembetűnik, hogy a vizsgált népesség valamilyen módon eloszlik az általa lakott területen. Ennek a területi megoszlásnak különféle formái vannak, s ennek megfelelően beszélünk a helyi csoportosulások különböző kategóriáiról. A helyi csoportok formái rendkívül változatosak; alakulásukra a földrajzi körülmények és a társadalmi intézmények is hatnak.

A legegyszerűbb, legkisebb lokális csoport a horda. Változataival főleg a zsákmányoló életmódot folytató társadalmaknál találkozunk. Hordaszervezetben élnek pl. az ausztráliaiak, a Malakka-félszigeten kóborló szemangok, a délnyugat-afrikai busmanok, a kongói pigmeusok, az észak-amerikai pajute indiánok stb. Lényegében hordának tekinthetjük a sarki övezetben élő társadalmak lokális csoportjait is. A hordát általában úgy határozhatjuk meg, mint családok halmazát, családcsoportot. A hordához való tartozás általában nem öröklődő (az ausztráliaiak kivételek, a hordához való tartozás itt patrilineárisan öröklődik), gyakori, hogy egy-egy család eltávozik, új hordához csatlakozik, vagy maga köré több családot csoportosítva új hordát alakít ki. A hordát ugyanakkor úgy is meghatározhatjuk, mint a legkisebb földbirtokló csoportot; a földbirtoklás ebben az esetben egy bizonyos területen való vadászati, mézelési, halászati, gyűjtögetési stb. jogot jelent.

Radcliffe-Brown, az ausztráliai társadalomszervezet egyik legjobb ismerője, az ausztráliai hordát a következőképpen határozza meg: „A horda személyek kis csoportja; a törzs földterületének bizonyos részét birtokolja, s a föld és annak ásványi, növényi és állati termékei fölött közös tulajdonjoggal rendelkezik.” (A. D. Radcliffe-Brown: The Social Organization of Australian Tribes. Oceania 1930. I/I. 35. 1.) Sok helyütt nehéz különbséget tenni a horda és a nemzetség között, főleg azért, mert a horda is lehet exogám csoport, és mert a hordához való tartozást is a leszármazás patrilineáris vagy matrilineáris módja szabályozhatja.

A hordát a nemzetségtől azonban világosan megkülönbözteti az a tény, hogy a nő házassága esetén – Ausztráliában – férjének hordájába megy át, és ennek válik tagjává. Ugyanakkor itt a házasság szabályozása vagy a duális, vagy a szekciórendszerrel történik, és a hordaexogámia ehhez viszonyítva csupán másodlagos jelentőségű. Egy adott pillanatban tehát a horda Ausztráliában 1. azokból a férfiakból áll, akik apaági vonalon a hordába születtek, 2. azokból a hajadon lányokból, akik patrilineáris vonalon ugyancsak beleszülettek a hordába, és 3. a férfiak feleségeiből.

A hordába tehát – a nemzetséggel ellentétben – az affinális rokonok is beletartoznak.

A horda funkciói között megemlíthetjük még, hogy a horda az alapvető politikai egység, független és autonóm, maga intézi saját ügyeit. Ausztráliában a horda a háborút viselő csoport, nem pedig a törzs; a hordák olykor szövetkeznek egymással, de nem szükségszerű, hogy azonos törzshöz tartozó hordák legyenek egymás szövetségesei; a szövetség a saját törzs többi hordái ellen is irányulhat. A hordák irányítása meglehetősen spontán módon történik, az ún. természetes főség intézményét itt figyelhetjük meg a legjobban.

Harci vállalkozások alkalmával a legalkalmasabb férfi vezeti a csoportot, vadászatban a legjobb vadász áll az élén, rituális ügyekben egy tapasztalt, öreg férfi intézkedik. Ezekben az esetekben sem választással, sem öröklődéssel nem találkozunk, a kiválasztódás természetes. A horda fontos ügyeit közös tanácskozáson beszélik meg, ennek sincs azonban formális szervezete, mindenki hozzászólhat, a nők és az idősebb gyermekek is; az idősebbek és tapasztaltabbak természetes tekintélye előtt azonban mindenki meghajlik: a főség itt a képességeken, a tapasztalatokon, a korábbi sikeres tevékenységen alapszik. A hordák nagysága változó. Ausztráliában 40–70 embert foglal magába, másutt többet vagy kevesebbet.

A következő nagyobb lokális csoport a törzs. A törzset úgy határozhatjuk meg, mint olyan embercsoportot, amely közös területen él, közös nyelvet beszél, és kultúráját bizonyos egyöntetűség jellemzi. A törzs sohasem exogám, inkább az endogámia felé hajlik, bár ebben a kérdésben nem annyira a szokás, mint inkább a törzs lélekszáma döntő; nagy, népes törzsek esetében az endogámia önként adódik. A törzs elsődlegesen nem rokonsági csoport, bár előfordul, hogy a törzs összes tagjai egyetlen személytől származtatják magukat.

De ebben az esetben sem beszélhetünk fiktív rokonságról, mivel a közös ős rendszerint olyan mitikus személy, aki magát az embert is teremtette. A törzsnek, mint lokális csoportnak, gyakran politikai funkciói vannak; a törzsszervezet egyúttal az igazságszolgáltatás, a kifelé irányuló kapcsolatok stb. mechanizmusa. Nagyságukat tekintve a törzsek igen különböznek egymástól: Új-Guineában például vannak olyan törzsnek nevezhető közösségek, melyek alig néhány száz főt számlálnak, és vannak olyanok, mint pl. az amerikai törzsszövetségek törzsei, amelyeknek a lélekszáma a több tízezret is eléri. Törzsnek nevezik a nigériai ibókat is, melyeknek lélekszáma közel négymillió, de nincs közös politikai vezetésük, csupán a terület, a nyelv és a kultúra viszonylagos egyöntetűsége tartja őket össze. (Ilyen népes csoportok esetében a törzs és a nép közötti választóvonal elmosódik.)

Problémát okoz a nyelv és a kultúra azonossága is. Különösen nagy lélekszámú törzseknél nehéz megmondani, hol állunk szemben a közös törzsi nyelv egyszerű táji változatával, és hol kell ugyanannak a nyelvcsaládnak önálló nyelvéről beszélnünk. Ugyanilyen nehéz a kulturális jellemvonások egyöntetűségének vizsgálata is. Új-Guineában vannak területek, ahol 10–20 különböző nyelvet-nem is nyelvjárást beszélő csoport kulturális jellemvonásai azonosnak nevezhetők. Ha valamely törzsnek nincsen politikai feje, hanem a politikai hatalmat a kisebb egységeken belül gyakorolják, akkor altörzsekről szoktunk beszélni.

Bármekkora legyen is a törzs nagysága és területi kiterjedése, mindig kisebb részekre oszlik, melyeket települési csoportoknak nevezünk. Az ilyen csoportok ugyanazokon vagy egymáshoz közeli lakóhelyeken élnek, gazdasági vonatkozásban változó módon együttműködnek, és gyakran rokonsági kötelékek fűzik őket össze.

A csoportok nagysága – főleg gazdasági okok miatt – igen változó, a zsákmányoló csoportok hordája vagy a nomadizáló pásztortársadalmak család-csoportjai általában kicsik, míg a földművelő törzsek vagy népek helyi csoportjai gyakran igen sok embert foglalnak magukba. Az előbbi esetben a vándorló életmód, a helyi élelemforrások gyors kimerülése, az állandó helyváltoztatás szükségessége lehetetlenné teszi nagyobb egységek kialakulását. Ezzel szemben ott, ahol letelepült földművelő gazdálkodást folytatnak, a gazdasági, földrajzi stb. körülmények egészen nagy helyi csoportok kialakulását teszik lehetővé. Ebben az utóbbi esetben a falu vagy a tanya jelenti a helyi csoportot. Szervezetileg ezen belül is gazdag változatokat találunk. Melanéziában pl. gyakori, hogy egy-egy falu több falurészre oszlik, és mindegyik falurészben egy-egy nemzetség lakik.

A közigazgatási, politikai funkciókat tekintve mindegyik falurész önálló, itt tehát a nemzetségnek, mint rokonsági csoportnak, és mint helyi csoportnak egyaránt szerepe van. A falu közös ügyéit az egyes falurészek vezetőiből alakult tanács intézi. Másutt a nemzetség nem szerepel politikai és települési egységként (az ún. osztott nemzetségek), csak a házasság szabályozására, esetleg szertartási célokra szolgál; ilyenkor közös falutanács, falufőnök látja el a közigazgatási, politikai teendőket.

A rokonsági megoszlás vagy a falu politikai tagozódása rendszerint a településformában is tükröződik. Sokszor a falu nem más, mint egymástól távoleső házak és udvarok zavaros halmaza, másutt, így pl. az Új-Mexikóban levő pueblo indiánoknál egyetlen gigászi, emeletes épületkomplexus 2000-nél több lakóval. A falun belül, az egyes családoknál a település rendje megint változó.

A poliginikus családszervezetnél több kunyhó együttese alkotja a település alapegységét. Másutt az egész lokális csoport egyetlen épületben lakik, mint ezt az úgynevezett hosszúházaknál látjuk. A Fülöp-szigeteken és Dél-Új-Guineában vannak házak, melyek a 100 méter hosszúságot is elérik. Két-három ilyen építményben egész falu népessége lakik. Az építmények belseje a társadalomszervezetet is tükrözi; vagy nemzetségenként elkülönülve helyezkednek el, vagy – ahol duális szervezet van – középütt folyosó húzódik, egyik oldalon az A, másik oldalon a B osztályhoz tartozók fülkéivel.

Poliginikus település alaprajza ^*

Irokéz hosszúház alaprajza ^*

A helyi csoportok összetételük szerint exogámok vagy endogámok. Ahol a falu több nemzetségből alakult, ott gyakori, hogy a nemzetségi exogámiához falu-endogámia járul.

A társadalomszervezet és a település kapcsolata Európában is megtalálható. Különösen Kelet-Európában tükröződik a nagycsalád-szervezet a település és házformában is. Jankó János Kalotaszegről írott monográfiájában így számol be erről: „Kalotaszegen egy telken több család lakik, s éppen ezért egy-egy telek nagyon népes, némelyiken 20–30 személy is él. Ennek oka a szívós ragaszkodás az ősi fészekhez. Egy apának több fia, s ezeknek ivadéka, ha az öregházban nem férnek el, ahelyett, hogy mint más vidéken divatos, kifizettetné magát, fogja magát az illető családtag, s az öregházhoz egy házat ragaszt, s a következő vele szemben épít, és így tovább, míg csak a telekre épület fér.” (Jankó János: Kalotaszeg magyar népe. Budapest, 1892. 61. 1.) Hasonló gyakorlatot ír le Csaplovics is a múlt század első negyedéből a Dunántúlon élő horvátok nagycsalád-szervezetével kapcsolatban. Ugyancsak a rokonsági csoportok szerinti településre utalhatnak a szege, zuga és a szer elnevezések is. Nem egy helyütt az együtt-települt csoport endogám, gyakori, hogy csak a falun belül házasodnak.

forrás